VARGA ISTVÁN LÁSZLÓ

AZ ÉV WEBOLDALA VERSENY

Alább megtekintheted a teljes videót, illetve meg is hallgathatod szakértőnket.

varga-istvan-laszlo

Varga István László vagyok, Az Év Honlapja verseny alapítója, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja és Manta Digitál Marketing digitalizációárt felelős igazgatója.

20 éve megalapítottuk az Év Honlapja versenyt, ahol a Magyar Marketing Szövetség díjazta a legjobb weboldalakat. Az első évben már 34 pályázója volt a versenynek, ami egyre népszerűbb lett, és volt olyan év is, amikor már 360 oldal szállt versenybe a címért.

Idén már 20 éves a verseny, de ez idő alatt számos fejlődésen, változáson esett keresztül. Jelenleg 15 fős a zsűri és 28 kategóriában fogadunk pályázatot.

A Manta Marketing 1991-ben alakult egy műszaki kutató-fejlesztő cég marketing tevékenységének koordinálására. Az eltelt idő alatt azonban a cég folyamatosan fejlődött, amely lehetővé tette más iparágakban működő vállalkozások marketing megbízásainak teljesítését, ezáltal bővült az ügynökség főprofilja, a marketing outsourcing.

A cégcsoport jelenleg 25 főállású munkatársat és 10 megbízásos tanácsadót foglalkoztat a különböző típusú marketing-, pénzügyi és szoftverfejlesztési tanácsadási és szervezési feladatok ellátására.

  • Nyomdai munkák (tördelés, szerkesztés, ofszetnyomás, szita-és tamponnyomás stb.)
  • Weblap-és tartalommarketing, weblapfejlesztés
  • Üzleti marketing (konkurenciafigyelés, benchmarking, HR fejvadászat stb.)
  • Marketing-és stratégiai tanácsadás
  • Tréningek, képzések tartása
  • Gerillamarketing
  • Sérülékenység vizsgálat
  1. Minőségi nyomdai termékek gyártása
  2. Marketing szemléletű weboldalak készítése
  3. Naprakész tanácsok a weboldalkialakítás és marketing területén
  4. A HR fejvadászat keretében közép- vagy felsővezetők, illetve nehezen betölthető munkakörre alkalmas jelöltek felkutatása
  5. A vállalat teljesítményének javítása, növelése a benchmarking által
  6. Professzionális értékesítési-és időmenedzsment tréningek tartása
  7. Gerillamarketing kampányok tervezése és kivitelezése

auchan-logoask-logo3m-logobaumax-logo balupunkt-logocitibank-logoeuropa-biztosito-logoge-logo   

azevhonlapja-hu

További videóink