DUDÁS ISTVÁN

A Zepter szemszögéből milyen piacvezetőnek lenni?

Alább megtekintheted a teljes videót, illetve meg is hallgathatod szakértőnket.

Még egyetemi évei alatt 1992-ben értékesítőként kezdte a Zepternél. Villamosmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg, de ebben az időben már több kelet-magyarországi megye vezető managere is. Később nyugat-magyarországi megyék beindítását bízzák rá.

Ezt követően néhány év elteltével a cég gyógyászati márkaterületére helyezik át, ahol egy új kereskedelmi módszer kidolgozásának köszönhetően az ország legnagyobb csapatát építi fel, mely módszert világszerte átvesz a Zepter Holding. Ezt követően Zepter Medical Brand értékesítési igazgatójaként dolgozik a teljes országért felelve, majd minden terület értékesítési igazgatójaként és cégvezetőként. 2016-ban sikeresen pályázik a cég ügyvezető igazgatói pozíciójára, és immár több mint négy éve felel a vállalat magyarországi működésért.

A direkt értékesítési szövetség elnökségi tagjaként hisz az értékesítési, kommunikációs képességek fejlesztésében és azok társadalmi szerepében. A mai napig motiválják cége az egészséges életmódhoz segítő innovációi és vallja a Zepter legfőbb filozófiáját: Live better. Live longer.

  • A Zepter hazánkban is közel 30 éve kínál olyan innovatív megoldásokat, melyek mindegyike az egészséges életmódot szolgálja. A jól ismert főzőedények mellett az utóbbi években a háromszoros tesztgyőztes TherapyAir iOn légtisztító, a Bioptron és a Bioptron HyperLight Optics nanofotonikus lencséi, illetve a Tesla és Zepter HyperLight Eyewear termékcsalád orvostechnikai eszközei örvendenek igen nagy elismerésnek.
  • A nemzetközi Zepter közel 35 éve egészség innovációval foglalkozik és mindezt az integrált kereskedelem módszerével értékesíti.
  • Olyan partnerekkel dolgozunk, akik kiválaszthatják a számukra legszimpatikusabb értékesítési módot a lehetőségeink közül, legyen az online értékesítés, telesales, saját értékesítési pont létrehozása vagy akár a szokásos direkt értékesítési módszerek egyike.
  • Egészségvédelemmel és prevencióval foglalkozó vállalkozásként is tapasztaljuk, hogy a megváltozott piaci környezetben az online vásárlás szerepe jelentősen megnőtt, ahogy a vevői elvárások is egyre magasabbak

A Zepter egyaránt büszke helyi vásárlói és kereskedői támogatására, illetve arra az elismerésre, melyet szociális intézményektől kap világszerte.

A Zepter több elismerésben is részesült a világkereskedelemben betöltött vezető szerepéért, technológiai újításaiért, megbízhatóságáért, a Zepter márkanévbe vetett vásárlói bizalomért, az egészséges életmód propagálásáért, továbbá a támogatásért, amellyel kórházakat illetve rászorulókat segít. A Zepter termékek ismételt elismerésben részesültek kiváló minőségükért, kitűnő tervezésükért, és az emberek egészségére és jó közérzetére gyakorolt hatásaiért.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk azt a számos elismerést, melyekben Philip Zepter részesült a kereskedelem és az iparfejlesztés terén elért eredményeiért, illetve az egészséges életmód világméretű támogatásáért.

  • Az év konyhai innovációja – a felhasználóbarát konyhai termékek díja
    2014 – Frankfurt, Németország
  • Zepter Smart Multisystem
    Díjazott a termék funkcionalitásáért, formatervezéséért és innovációjáért
  • Ellis Island Medal of Honor, az Egyesült Államokbeli NECO 2011. évi kitüntetése
    Philip Zepter személyes és szakmai példamutatásáért, mellyel hozzájárult az emberek életminőségének javulásához.
  • Golden Merkúr Díj (öt alkalommal odaítélt díj)
    1994, 1995, 1996 és 1997 és 2010 – Olaszország
  • Az Európai Közösség piacvezető cégei elismeréseként ítélik oda technológiai fejlesztésekért, innovatív és eredeti termékekért
    – a Zepter International az olasz ipari fejlődés éllovasaként kapta meg
  • “Cavaliere del Lavoro della Repubblica Italiana”
    1997 – Olaszország
    Philip Zepternek az olasz gazdaságért és a Közösségért végzett kiemelkedő szolgálataiért
  • BID arany fokozat (Business Initiative Directions)
    2004 – Frankfurt, Németország
  • Nemzetközi „Arch of Europe” díj a Zepter International CH minőségbiztosítás, cégvezetés,
    technológia és innováció területén elért sikereiért
    – Silberwarenfabrik Jager, Németország
  • Kereskedelmi Presztízs – 30. Aranyérem (Új Évezred Díj)
    2000 – Madrid, Spanyolország
    Zepter Holding
  • 14. Nemzetközi Európai Díj a minőségért
    2000 – Párizs, Franciaországe
    A Szerkesztőségi és Szakmai Vezetők Klubja által odaítélt díj
  • Koleszterin-betegségek Megelőzésére
    1994 – Varsó, Lengyelország
    A Zepter főzőrendszernek odaítélt díj a koleszterin elleni küzdelméért – a Lengyel Szív Védelme Egyesület díja

Jelentkezéseddel az alábbi
ajándékra lettél jogosult!

Az ajándék alatt található e-mail címre írva tudod igényelni:
tárgymezőben hivatkozz a Maximum Business TV-re!

18% kedvezményre feljogosító kuponkód a www.shop.zepter.hu webáruházban kapható PWC-570 TherapyAir iOn termékre.

Kuponkód: MAXIMUM

További videóink